Nem volt túl szép gyerekkorom; nagy szegénységben éltünk és édesanyám új házasságából adódóan kaptam egy iszákos nevelőapát is, aki folyamatosan terrorban tartott minket. Tudom, nemcsak én járok egyedül ebben a cipőben, több ezer család él ilyen körülmények között, de mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. Már több éve hogy elkerültem otthonról, mégis így 150 km-rel arrébb is meg-megtalálnak az otthoni botrányok, de ami a napokban történt, az minden képzeletemet felülmúlta és álmaimban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen velem megtörténhet...
Éppen az esti filmet néztem az egyik csatornán és közben készülődtem párommal a lefekvéshez, amikor öcsém küldött egy sms-t, hogy nagy baj van, azonnal hívjam fel. Ekkor még nem sejtettem, hogy mi lehet a gond, azt hittem valami balhéba keveredett. De nem... Izgatottan hadarta a telefonba, hogy nem tudja mi történhetett, mert ő a haverjaival elment sörözni és arra ért haza, hogy kinn vannak nálunk a rendőrök. Őt nem engedik be a házba, mert tiszta vér az egész lakás és, hogy bűncselekmény történt. A P-t (nevelőapánk) bevitték a mentők a kórházba, a rendőrök pedig azt állítják, hogy édesanyánk hátba szúrta vasvillával a P-t.
Úgy megijedtem, hogy a mobilom is majdnem kiesett a kezemből, öcsém pedig a telefon másik végéről próbált nyugtatni. Azonnal próbáltam felhívni nővéremet, hogy elmondjam neki a hírt, de ő több mint fél óráig elérhetetlen volt. Mire nagy nehezen felvette a telefont már elég későre járt az idő, mégis - párom ellenzése ellenére is - azonnal autóba ültünk és elindultunk haza. A sors furcsa fintora, hogy közben megállítottak minket a rend őrei, mivel lakott területen záróvonalnál nővérkém kielőzött egy balfék autóst, aki a GPS-ével babrált vezetés helyett. Szerencsére a hatóság megértő volt, így egy ejnye-bejnyével és egy kalapra való jó tanáccsal tovább engedtek minket.
Már éjfél felé járt az idő, mire hazaértünk és sajnos három rendőrautó és egy tucat sürgő-forgó nyomozó látványa fogadott minket. Titokban reménykedtünk, hogy nem igaz amit öcsénk mondott, de immár személyesen is megbizonyosodhattunk felőle, hogy igenis valós a történet. Tesónkat sehol sem találtuk. A rendőrök alig akartak beengedni minket a kapun belülre, még tájékoztatást sem szándékoztak adni arról, hogy mi is történt valójában, csak annyit hajtogattak, hogy: "Nem mondhatunk semmit." Fél órányi könyörgés után azzal a hírrel fogadtak, hogy: "Itt bűncselekmény történt, tiszta vér minden, de többet ők sem tudnak." Arról sem tudtak felvilágosítást adni, hogy drága nevelőapánk még él-e vagy sem. A telefonbeszélgetéseikből kihallott félszavak alapján kiderült, hogy nem találják a gyilkos (!) fegyvert és hogy anyámat és az öcsémet melyik őrsre vitték be kihallgatni. Addig, míg haza nem érkeztünk, egy idegen falubeli volt a helyszíni tanú, az azonosításom után őt hazaküldték és felkértek, hogy kövessem a helyszínelést. Igent mondtam, mivel nővérem nem volt abban az állapotban, hogy ott legyen velük.
Én mindig erősebb voltam nála - talán ezért is lettem vadász és erdész -, próbálom tartani magam sírni is csak ritkán szoktam, de amilyen látvány fogadott már a bejárati ajtó előtt, az engem is sokkolt. A további történéseket úgy néztem végig, mintha filmet néznék. Nem akartam, nem tudtam elhinni, hogy anyu képes ilyen vérengzést végezni. Minden csurom vér volt: az előszoba, a nappali, a székek, az asztal, a padló, a szőnyegek, a folyosó, a fürdőszoba: egyszóval tényleg minden csupa vér volt. Még életemben nem láttam ilyen szörnyűséget, mint ami a régi otthonomban fogadott. És azt mondták anyukám tette. Még mindig nem akartam elhinni, tudom, édesanyám nem képes ilyen borzalmas tettre, hiszen a disznóvágásokat és a csirkevágásokat sem bírta végignézni, nemhogy ő valakibe is belebökjön valamit. De azt mondták anyukám tette... Ebben a tudatban kellett végigállnom a nyomozók háta mögött 5 és fél órát, mire elküldték nővérem, hogy hazahozhatják őket, de nem jöhetnek be. Közben nekem kattogott a fejem és próbáltam rekonstruálni, hogy mi történhetett valójában (fiatalabb koromban nyomozó szerettem volna lenni, de anyuék nem engedhették meg maguknak, hogy én messze menjek iskolába). Figyeltem, hol mennyi vér van, hova van felkenődve, figyeltem a konyhában a mosogatót, a késeket... Mikor megérkeztek nővéremék elmesélte, hogy anyu tiszta ideges, azt kiabálja, hogy ő nem csinált semmit, nem tudja mi történt, mert fáradt volt 1,5 hét szabadnap nélküli munka után és aludt. Arra ébredt meg, hogy a P. segítségért kiabál. Kedves nővérkém nem akarta ezt elhinni, még öcsénket is megvádolta, hogy ő tette, de nekem egyből kitisztult a fejem és próbáltam még jobban a helyszínelésre koncentrálni és figyelni a legapróbb részleteket is. Kerestem, hogy a P. mibe eshetett bele, mit csinálhatott magával, mi okozhatta a hátán azt a 8 cm hosszú vágást. Megfigyeltem, hogy a folyosón van a legtöbb vér, így míg a nyomozók a szobát kutatták át, én jobban szemügyre vehettem mindent. És aki keres, talál! A rendőrök nem vették észre, hogy a folyosón lévő 5 cm-re kinyúló fogas le van törve. Odanyúltam és valami olajos trutyi volt a törés felületén; tehát friss a törés. Szóltunk a nyomozónak, hogy nézze meg, ez a fogas nem volt letörve. Rápillantott, de nem nagyon törődött vele, mivel ők végig szúró eszközt kerestek. Teszem hozzá a lakásban lévő összes vágóeszközt elvitték magukkal. Mikor végeztek a helyszíneléssel és végre elmentek, nekiálltunk nővéremmel takarítani, anyu nem tudott segíteni, mert fáradt, és nagyon rosszul volt a temérdek vér látványától. Közben a folyosón a zsebkendők alatt megtaláltuk a fogas hiányzó részét. Akkor vettem alaposabban szemügyre a falon lévő letört darabot. Zseblámpával végignéztem és apró húscafat és inak lógtak rajta, a fa tartó részén pedig lefolyt az az ismeretlen eredetű trutyi. Felhajtottuk a linóleumot is - amit a rendőrök nem tettek meg - és ott is volt ebből a sárgás folyadékból és sok-sok vérből. Egyből telefonáltunk, hogy jöjjenek vissza, mert találtunk valamit, ami nyom lehet, de arra hivatkoztak, hogy már messze vannak és különben is vasárnap van, majd hétfőn kijönnek megnézni...
Folyt. köv.